• Kisfilm az avasi akciónapról

    Blog, Videó

    október 21, 2014 • Blog, Videó

    "A Dialóg Egyesület 2009 májusától alkalmanként, majd szeptemberétől tematikus foglalkozások keretében rendszeresen megkezdte ifjúsági közösségfejlesztő koordinátorok felkészítését, egy hosszú távú munka előkészítő szakaszaként.  A munkába a Jezsuita Gimnázium diákjain kívül az Avason élő fiatalok is csatlakoztak, és a csapathoz ezután is bármikor bekapcsolódhatnak aktív, tenni akaró helyi fiatalok.

    2009 decemberében ezzel párhuzamosan az Avason működő oktatási, szociális intézmények, társadalmi csoportok vezetői egy közös Fórumon találkoztak, amelyen elindult a közös gondolkodás az Avas közösségi életének fellendítése érdekében. A havi rendszerességgel zajló összejövetelek, az egyre több bekapcsolódó érdeklődővel történő munka eredményeként folyamatosan körvonalazódnak lehetőségek. A jelenleg kihasználatlan területek alkalmasak közösségi térnek, ahol a folyamatosan felkészített fiatal koordinátorok és az iskolák összefogásában számtalan program, kulturális esemény tud megvalósulni."

    Az Állampolgári Részvétel Hete keretein belül az épülő kávéház mennyezetét festettük a környékbeli lakosokkal.

    Zene:
    Mining by Moonlight; Modern Jazz Samba

     

    EZT ITT SZÉPEN MEGOSZTOM: