• Nagy volt az érdeklődés az állampolgári részvétel hetén – MINAP

    2015, ÁRH Hírek, Sajtóvisszhang

    szeptember 30, 2015 • 2015, ÁRH Hírek, Sajtóvisszhang

    Nagy volt az érdeklődés az állampolgári részvétel hetén
     
    Múlt héten tartották az idei állampolgári részvétel hetét. A Dialóg Egyesület – a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (játszóház, előadások, rajzpályázat, kézműves foglalkozás, …), a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiummal (közösségi kertek), és a Holdam Egyesülettel (Egyedülálló Anyák Hangja) közösen – is részt vett a nemzetközi kezdeményezésben különböző programjaival.

    dialog4.jpg

     

    Egész héten át tartó programjaik közül kiemelkedett a szombati nap, melyet „Vedd ki a részed!” névre kereszteltek. Az állampolgári részvétel hetének (ÁRH) általános céljához hasonlóan az egyesület is arra törekedett, hogy terjesszék az aktív állampolgárság eszméjét. Azt az elképzelést, hogy az emberek képesek tenni a saját sorsuk javításáért, és ebben a részvétel lehet a kulcs. Ilyenkor a civil szervezetek világszerte utcára vonulnak, és megmutatják magukat, munkájukat.

    dialog3.jpg

     

    Hét közben a lakosokkal közösen befejeződött az Avasi Közösségi Kávézó előtti ülőpad építése, interaktív előadást tartott Dr. Hegedűs Ágnes holisztikus orvos a kávézóban, kitelepültek a panelkertészek, hogy a közösségi kertjüket népszerűsítsék, és bemutatkozott a „Tegyünk Együtt az Avasért” (TEA) csoport, ami helyi lakosok önszerveződő köre a pozitív változásért – sok egyéb történés mellett.

    dialog2.jpg

    Az Avasi Közösségi Kávézót megtöltötték a helyi önszerveződések, akik bemutatkoztak egymásnak és a betérőknek is: a családias hangulatot a helyben működő kézműves klubnak, patchwork klubnak, jelelő klubnak, idegennyelvi klubnak, ping-pong körnek, a panelkertészeknek, valamint a már említett TEA-csoportnak köszönhették. A hirtelen jött ősz ellenére is sokan érdeklődtek programjaik iránt.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    EZT ITT SZÉPEN MEGOSZTOM: